XVIII. Fejlődő utánpótlás verseny


2018. április 28.-án szombaton 18. alkalommal rendeztük 9 éve indított Fejlődő utánpótlásversenyünket, melyet kifejezetten a kezdő és középhaladó junior játékosoknak szervezünk. A mostani fordulóra 40 nevezés érkezett, és végül 39-en léptek pályára. A mezőny több mint fele most indult először ezen a versenyen, most kezdték megtapasztalni a győzelem és vereség élményét, így nagy felelősségünk van abban, hogy jól érezzék magukat, megszerettessük velük a versenyzés izgalmát, bekerüljenek a squash nagy családjába, megnyerjük őket hosszútávon is a sportág számára. A verseny pörgős lebonyolításával, gyerekeknek kedvező büféválasztékkal, sok ajándékkal és tombolával próbáltunk mindenki kedvében járni. (tovább a képre kattintva)

A legtöbb fiatal a Weiner István vezette Budapesti Squash Akadémiáról érkezett, 12 fő, majd a City Squash Club következett 10 indulóval, de érkeztek játékosok Szegedről, Egerből, Sopronból, Budaőrsről. A mérkőzések végig nagyon sportszerűen zajlódtak és szerencsére sérülés nem történt. A legtöbb kategóriában a már tapasztaltabb játékosok kerültek a dobogó tetejére, de sok új arcot is felfedezhetünk a helyezettek között. A győztesek Oliver melegítőt, a többi induló Oliver ajándékot vehetett át. A tombola fődíjat egy Oliver Apex 700 squash ütőt, melyet Simon Rösner német bajnok Top 10 világranglistás játékos használ, Deme Dorka nyerte. 
Köszönjük az edzőknek, szülőknek a segítséget, további jó munkát kívánunk és sok új fallabdás fiatalt a következő versenyekre!
Eredmények:
Lányok:
U9: 1. Kovács Brigitta, 2. Hornyák Tamara
U1113: 1. Juhász Nóra, 2. Surány Natasa, 3. Kovács Brigitta, 4. Mohammad Szandra, 5. Bednár Kata, 6. Halasi Hanna, 7. Hornyák Tamara
U15-17: 1. Nagy Bogi, 2. Deme Dorka, 3. Harmati Lili, 4. Tonté Sophia, 5. Sárközi Anna Zsófia
Fiúk:
U9: 1. Sáli Máté, 2. Besenyei Csongor, 3. Kolarovszki Mór, 4. Tarsoly Zalán, 5. Weiner Miksa, 6. Sabjányi Ádám
U11: 1. Révész Rudolf, 2. Mélykuti Máté, 3. Illyés Márk, 4. Nagy Balázs, 5. Nagy Zalán
U13: 1. Lovas Bálint, 2. Szalai Levente, 3. Deme Balázs, 4. Németh Zsombor, 5. Jásdi Péter, 6. Makra Máté
U15-17 1. Sáli Barnabás, 2. Juhász Levente, 3. Szabó Rudolf, 4. Fodor Olivér, 5. Pethő-Pallos Soma, 6. Cseresznyés Zétény, 7. Cselényi Dániel, 8. Font Olivér, 9. Neumann Vilmos, 10. Jásdi Mihály

Kövess minket
a Facebookon!

Kosár

Menü

Webshop

Táskák
Gripek
Bérletek
Tollas