squash

3 citys érem a Hungarian Junior Openen

3 citys érem a Hungarian Junior Openen

Idén is szép magyar sikerekkel ért véget a Hungarian Junior Open a City Squash Clubban. 16 ország 110 versenyzője mérettette meg magát. A City Squash Clubból 10 fiatal lépett pályára és 2 arany, 1 ezüst érem lett az eredménye.
Angyalos Maja U15-ben kiemelkedett a mezőnyből és esélyeshez méltón meg is nyerte a versenyt.
Czakó Vince egy kategóriával feljebb indulva az elődöntőben és a döntőben is parádés játékkal győzött a fizikálisan erősebb ellenfelek ellen. Kárai Botond is nagyot küzdött ebben a kategóriában, most lemaradt a dobogóról, 4. helyen végzett.
Polányi Sámuel U15-ben szép, taktikus játékkal bejutott a döntőbe, ahol az esélyesebb Lőrinczi Ákos ellen már nem volt esélye, így 2. lett.
U13-ban Menyhárt Lívia, Kerekes Léna, Thuróczy Olivér és Negyeliczky Max is szoros mérkőzéseket játszott, igyekeznek egyre közelebb kerülni az élmezőnyhöz.
Szentpáli Andor (U15) nagyon kiélezett meccseket vívott, sajnos vasárnapra lebetegedett.
Menyhárt Tamásnak még erős volt ez a nemzetközi mezőny, de próbált minél több pontot szerezni.
Gratulálunk Kosztyu Alexnek és Lőrinczi Ákosnak a győzelemhez és Kun Krisztinek a bronzéremhez!

Széchenyi 2020